2015. október 15., csütörtök

Alárendelő mondatok, kötőmód

Feltételes és felszólító módú igealakokat nem csak felszólító illetve feltételes értelemben használunk. Ezt hívjuk kötőmódnak. Jelenkori példák:
Körbenézett, mielőtt belépett volna”.
lehajolok, hogy bekössem a cipőm
elég, hogy ránézzek…”.
felesleges, hogy idegyere

A feltételes mód és a múlt idő összemosása az angol nyelvben is megfigyelhető:
"you were here" = "itt voltál" avagy "itt volnál".

A mai nyelvhasználat a kötőmódban már túlnyomórészt felszólító módú alakokat használ, például célhatározói mellékmondatokban.
A középmagyar kor elején a határozói alárendelő mondatokban a feltételes-kötő módot használták, a felszólító-kötő módú alakok később terjedtek el. Példa:

"Tizönkét kőmíves összetanakodék, magos Déva várát hogy fölépitenék"

Ez egy igen jellemző és gyakori jelensége volt nyelvünknek.

Előfordult, hogy E/3 személyben a feltételes módú személyrag nája/néje volt.



"Én Vér András adom én kezem írását, hogy adós volt volna én nékem Erdőhegyi Balázs."

"és leszen fája úgy, hogy mennyei repesők jöjjenek és lakozjanak ő ágain.” (Münceni Kódex)


Tárgyas alárendelő mondatokban nem alkalmazták a feltételes módot.

jóltőd fiam, hogy hűl fráter Ferencnek

És határozói mellékmondatokban sem mindig:
és oda teszi vala, hol az betegnek fájdalma vala.” (Szent Margit legenda)



Igen!

Az igen szavunkat az ómagyar korban még nem használták helyeslés kifejezésére, hanem kizárólag nagyon jelentésben használtatott.

például: igen meleg van = nagyon meleg van.

Jogos a kérdés, hogy akkor vajon mit használtak helyette? Leggyakrabban az úgy szót használták. 

Sylvester, Károli és Szenci fordításaiban úgy, úgy szerepel Mát 5.37 bekezdésében.

A Müncheni Kódexben ugyanitt:

"Legyen kedig ti beszedtek: vagyon vagyon; nem nem"
Itt a  latin "est-est" szavakat fordították így.

Az igen szó mai, helyeslő jelentése a nyelvemlékek szerint a 16. században alakult ki, kezdetben hosszú formában:  igenis (azaz nagyonis). A rövid alak csak a 17. században bukkan fel:

CONSTANTINUS: Mit fohászkodol? Talám ez az?
ACHATES Igen az,...
(Ismeretlen: Constantinusnak és Victoriának egymáshoz való igaz szerelmekrűl írott comoedia, 1648)

Látván, hallván

Előidejű cselekvés kifejezésének egyszerű módja volt -ván/-vén toldalékkal képzett határozói igenevek. A "várt vala" formával szemben itt egy közvetlen elődidejűségről van szó. Külön tárgyas és alanyi ragozás nem volt. Az igealakok általában személyjel nélkül használtattak, viszont a Huszita Biblia kódexeiben (Bécsi, Müncheni, Apor) személyragozták, a Jókai kódexben nem, Szenci Molnárnál is felbukkan (látvájok) A tárgyas személyragozott alakok:

hallvám
hallvád,
hallván,
hallvánk
hallvátok,
hallvájok,

Külön alanyi ragozás nem volt (?). Pl: "Körbenézvém a kapunál" nem pedig "körbenézvék".


Az E/3 személyben -*n a személyrag, hasonlóan a lőn, tőn, illetve viszen, megyen, jön szóalakokhoz.

 A mai nyelvtan nem tesz lényeges különbséget a -ván/-vén rag és a -va/-ve határozói igenév ragok között, mely szintén létezett már a Jókai Kódex-ben, igaz, lényegesen ritkább előfordulással. Használatukban lényeges különbségek vannak: a -va/-ve ragozott alakkal nem fejezhetünk közvetlenül ki előidejűséget, csak közvetve. A mai magyar nyelvben befejezett jövő idejű cselekvést lehet kifejezni vele. pl: "A ház fel lesz építve". (angolban: "the house will be built")

A -ván/-vén ragozott alakkal nem csak múlt időben, hanem jelen és jövő időben is kifejezhetünk előidejűséget.

Állapothatározóként mindkét alakot használták: irván vagyon / írva vagyon.: 

A 16. századig a határozói igenevek előtt álló tárgyat tárgyrag nélkül használták, pl. "ajtó nyitván" ahelyett, hogy "ajtót nyitván". A 16. században már elterjedt a tárgyrag használata ebben az esetben is. Bizonyos esetekben viszont máig fennmaradt a tárgyrag hiánya: fejvesztve, szájtátva...