Szakajt

Az -ít képzővel képeztetett igék a 16. században nyerték el mai alakjukat. Annakelőtte -ojt, -ejt, ritkábban -öjt alakban használták ezt a képzőt. Például: tanojt, szabadojt, közelejt, alojt (alít=vél), ásojt (ásít), emlejt, segejt, szorojt, ékesejt, nyomorojt, épejt, teljesejt, megújojt, tisztojt, mezejtelen, erősöjt…

A hagyít (hajít) már a JK-ben is ít-re végződött. Viszont a huszita Bibliában kőhagyejtásnye alakban található. A hullajt képzője nem változott át (hullít).

           

Pár esetben a régi képzésmód is megmaradt az új mellett: verejték/veríték, szakajt/szakít, ...

Ezen igék felszólító módja sokáig rendhagyó módon képeztetett, mely a Jókai kódexben, de leginkább a huszita Biblia kódexeiben figyelhető meg.

Jókai kódex:

cserdeh, erősöh, tanoh meg, indohad, alohad, világosohon,

Müncheni kódex:

szabadoh, gyöhétek, tisztohad, tanohatok, világoséhon, üdvözeh, segeh, gonoszbehuk, fordéhad, megfeszéhed, készehetek,készeh, szoréhad, fényesehhed,

Kissé félrevezető módon a Müncheni kódexben a szóvégi, mássalhangzót követő j hangot "yh" betűkombinációval írták, elkerülendő hogy az y-t i-nek olvassák. Így a felszólító módú ige szintén az ít-es igékhez hasonló -"ih" végződést kapott: ereszih, akarih. A helyes olvasatot ezekben az esetekben a "j" végződés adja. (Főnévi példa: szederih= szederj)

Az állít szó a középmagyar kor elején még állat alakban használták. A szárít szó korabeli alakja pedig szárazni (pl. szárazd meg!).